A kiíró fotópályázatot hirdet a vadvédelem fontosságának és szükségességének bemutatására.
A kiíró meghirdeti a 7. Nemzetközi Fotókiállítást, témakör: kötetlen. A Pályázók bármilyen témakörben benyújthatják munkájukat.
A lángok a Rezgő közben csaptak fel, az épület beépített tetőterének két szobáját és a tetőszerkezetet is teljesen ellepték a lángok.
A bíróság megítélése szerint fennáll a szökés-elrejtőzés, valamint a tanúk befolyásolásának, illetve megfélemlítésének veszélye.
Többet nőtt anyja hasában, mint a születése után.
A Bors már a negyedik interjút szenteli Geszti Péternek, az X-Faktor egyik zsűritagjának, aki csak a mai részben árulta el, hogy a tehetségkutatóból kétszeresen profitál.
László nem érti, a volt monortelesek körzetében miért kerül az 1mb/s ADSL annyiba, mint máshol a 15 megás kábelnet?
Schobert Norbert neje azért jelentette be, hogy áldott állapotban van, mert már látszott rajta, így nem tudta tovább titkolni.
Nem kizárt, hogy a Gyurcsány-kormány és az MSZP korábbi szóvivője, Budai Bernadett lesz a Neo FM új hírigazgatója – írja a csütörtöki Népszabadság.
A Symantec szerint ez az internetbiztonsági csomag a világ leggyorsabbja. Ingyenes védelmi eszközöket is kiadott a cég.
Megnéztük, mit dob ki találatként a Google Instant az abc egyes betűire.
Manilában elismerték, hogy rendőrök is eltalálhatták az augusztusi fegyveres terrorakció túszait.
A Viasat kért meg minket, hogy ismét forduljunk a kedves olvasókhoz egy frappáns címért: az év végén érkezik a képernyőre a TNT nyári sikersorozata, az Angie Harmon és Sasha Alexander főszereplésével készült Rizzoli & Isles, és ennek kellene valami magyar címet adni - mert ezek szerint az eredeti nem annyira beszédes.A sorozat középpontjában egy nyomozó (Harmon - Rizzoli) és egy igazságügyi orvosszakértő (Alexander - Isles) barátsága áll, a két nő személyisége szöges ellentéte egymásnak, de mégis országos cimborák, és közösen oldanal meg közepesen izgalmas ügyeket.
Hosszú kínlódás után vágül a tévében fog kikötni a Dallas-reboot, legalábbis erre utal az, hogy a filmváltozat előkészítését félbeszakították, viszont a TNT berendelést adott le egy pilotra, azaz egy készülőben levő sorozat első epizódjára.
A TÁMOP 5.2.5.B-10/1, illetve a TÁMOP5.2.5.B-10/2 jelű, „Gyermekek és fiatalok társadalmi integrációját segítő programok” B) Ifjúságügyi és kábítószerügyi komponensének dokumentációja módosult. A pályázati kiírás kitöltő programja elérhető a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség honlapján. A pályázatok beadási határideje 2010. október 10-ére változik.
A dán-argentin alkotócsoport valódinak tűnő lángokat vetít a világ legismertebb műemlékére.
Az egész csillagváros eltorzul a kozmikus kannibalizmus hatására.
A Ferencváros 2001 óta nem nyert Újpesten, sőt hét éve nem tudja bajnokin legyőzni a lila-fehéreket.
Az mno.hu-n nem találtam, de a print Magyar Nemzetben van egy cikk arról, hogy a Homáron is megénekelt ügyben - Hiába írták rá a jegyre, nem fizet a TicketPro az arcra esett fesztiválozóknak - csalás és sikkasztás gyanúja miatt nyomoznak.
Jermaine Defoe valószínűleg két hónapot kénytelen kihagyni bokaszalag-sérülése miatt.