ÉVA Ház

Az Éva Ház szeretettel várja mind a kikapcsolódásra, mind a szórakozásra vágyókat. Daniló Sándorné falusi vendégfogadó
4965 Kölcse, Kölcsey Ferenc út 110.
Tel.: 06/44/377-186
Mobil.: 06/70/282-3078 (napközben)
E-mail: dlina [at] freemail [dot] hu
Az Éva Ház Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, Kölcse Településen található. A ma másfélezer lakosú község neve elég korán, már a 12. század végén feltűnik az írott forrásokban, így a Szamoshát egyik legrégebbi településének tekinthető. Az egymást keresztező utak jóvoltából már a középkor végén mezővárosi rangot szerzett település a Kölcseyek ősi fészke volt.
Az Éva ház két külön bejárattal rendelkező apartmanból áll
A nagyobb apartman négy egyszemélyes és egy kétszemélyes fekvőhely található, felszerelt főzőfülkével, zuhanyzóval, Tv-vel, hűtőszekrénnyel. A kisebb apartman kettő egyszemélyes és egy kétszemélyes fekvőhely található, felszerelt főzőfülkével, zuhanyzóval, Tv-vel, hűtőszekrénnyel.
Az udvaron kerti bútok, szalonnasütő hely található. Akár bográcsolásra, vagy a kerti grillen grillezésre is lehetőségük nyílik vendégeinknek.

A falut a Túr folyó határolja, így fürödni, horgászni, csónakázni is lehetséges a vendégház közvetlen közelében. Kerékpárbérlésre is van lehetőség, így a környék nevezetességeit akár kerékpártúra formájában is megnézhetik a kedves látogatók.

A környék nevezetességei: Túristvándi vízimalom, Tarpa szárazmalom, Tiszacsécse Móricz Zsigmond szülőháza, Szatmárcseke Kopjafás temető.

Reméljük rövid bemutatkozásunk felkeltette az Önök érdeklődését, és kedvet kaptak e gyönyörű érintetlen táj megismeréséhez. További kérdéseikkel kapcsolatban szívesen állunk rendelkezésükre.